Szerviz: +36 (70) 636 2099
Csomag- és küldeményátvétel: +36 (30) 378 3533
Hivatalos magyarországi képviselet
2019-ben futotta első teljes értékű szezonját a Hungarian Cruiser Class, azaz a Magyar Túravitorlás Osztály. Az éves teljesítményt értékelő ranglista dobogójára két Hanse is felkerült, egyikük a csúcsra.
A Kispanda (Hanse 345) a 2017-es, fél tanulóév után a második teljes szezonját futotta ebben a felállásban, a kormányos Grincsisin Bogdán, a taktikus Kutics Krisztián, előttük összeszokott csapat dolgozik. A hajó rövid kíllel épített, ami plusz az alap felszereltséghez képest: egyedi Code Zero-t és spinakker-t használnak. Ahogy Bogdán elmondta „kell 6-7 csomós szél, hogy lendületbe jöjjön, az új, nagy vitorlákkal még könnyebben megindul, mint korábban, nagyon gyorsan halad, sokszor tartjuk a tempót a nagyobb hajókkal. Ritkán reffelünk, főleg azért, mert nem kell, a hajó jól bírja az erős szelet, csak 22 csomónál kezdünk gondolkodni azon, hogy csökkentsük a szélnek kitett vitorlafelületet”.
A harmadik helyre befutó Offroad 2.0 (Hanse 315) az apa-fia családi alapra épülő, baráti társaság, ahol egy 25-ös jollén edződött négy fős csapat jelenti a fix magot, erre jön szükség szerint egy-két ember, illetve a Bajnokságra meghívták ifj. Büki Gábort taktikusnak. Nagy Dániel, a kormányos mesélt nekünk a szezonról: tavalyhoz képest sokat erősödött a mezőny, folyamatosan emelkedik a színvonal. Miénk az osztály egyik legrövidebb hajója, nekünk a kisszeles körülmények kedveznek. A gyári grószt és a szintén gyári 105%-os fockot használjuk, ezekhez jön a Code Zero (idénre lett új, a szezon első fele ment el a megtanulására), valamint egy spinakker. Bár az eredményességben ez nem tükröződik, de az erős szeles meneteket is élvezzük, a hajó kiválóan tartja magát, húsz csomó fölé kell mennie a légmozgásnak, hogy elkezdjünk reffelni. Jövőre az ideihez hasonló szezont tervezünk, részt akarunk venni a nagyobb regattákon és a Bajnokságon – minél előrébb végezve persze.
Érdeklik a Hanse vitorlások? Megismerkedne egy lendületes, ugyanakkor kényelmes túrahajóval? Budapesti irodánkban és keszthelyi bázisunkon folyamatosan állunk az érdeklődők rendelkezésére, a téli időszakban pedig két kiállításon is jelen leszünk:
- Boot Düsseldorf (2020. január 18-26.). Kiállított modellek: Hanse 348, 418, 458, 508, 548, 588
- Budapest Boat Show (2020. február 27. – március 1.). Kiállított modellek: Hanse 348, 388, 418.
Hogy elkerülje a sorban állást, egyeztessen időpontot a látogatásra: info@hansehungaria.hu
2019. december 5. csütörtök