HANSE TECHNOLÓGIA

„Kerülje el a sorban állást és regisztráljon előzetesen otthona kényelméből. A kiállítás ideje alatt kollégáink dedikált időpontban fogadják Hanse, Moody, Fjord és Sealine standjainkon.”

MADE IN GERMANY

Azt kérdezitek, hogyan tudunk eleget tenni ügyfeleink elvárásainak és miként tudjuk tartani a saját magunk által magasra tett színvonalat? Nos, maximalisták vagyunk. Minden munkatársunk elismert szakember a maga területén, tudásuk páratlan, szenvedélyesen szeretik, amit csinálnak.

Greifswaldban a hajóépítésnek évszázados hagyományai vannak. Korszerű üzemben dolgozunk, jachtjainkat a szomszédunkban hullámzó Balti-tengeren tesszük próbára.

Vegyük sorra a Hanse hajók általános jellemzőit: jól néznek ki, kényelmesek, technikailag naprakészek, stabilan úsznak a vízen, könnyen kezelhetőek, vitorlával gyorsan haladnak, élhetőek, utazásra termettek, győzelemre születtek, szabadságot adnak (hiszen akár egyedül is nekiindulhatunk velük a végtelennek).

Egyesül bennük mindaz, amire egy tulajdonos vágyhat és amit a precíz német mérnökök nyújtani tudnak.

 

ELŐRE GONDOLKOZUNK

A tulajdonos vitorlázni vágyik. Mi pedig mindent elkövetünk annak érdekében, hogy csak azzal kelljen foglalkoznia. És itt jön képbe a tökéletesre való törekvésünk – még a láthatatlan helyeken is. Egy Hanse minden eleme ugyanabban a magas minőségben készül. Saját áramforrás, vizes gépészet, fűtés, légkondicionáló – egyszerű, hibamentes működési módok, ahogy otthon is. Mindez az előre látó tervezés eredménye: az elektromos kábelek védőcsövekben futnak, míg a vízhálózat szorítóbilincsek nélkül épül fel, vagyis nem tud benne hibát előidézni a vibráció.

 

CSÚCSTECHNOLÓGIÁS GYÁRTÁS

Minden egyes legyártott hajót tengeri körülmények között tesztelünk, mert úgy gondoljuk, a víz nyomását nem lehet elég jól szimulálni. Mielőtt azonban az első útra sor kerül, mérnökeink minden kézműves tudásukat és számítógépes ismeretüket bevetik. Az építés folyamatának teljes tartama alatt árgus szemmel figyelnek a legapróbb részletre is. Az informatikai támogatásnak köszönhetően az építést a lehető legnagyobb mértékben automatizáltuk. Jó példa erre az alsó héj: a Catia szoftver és az öt tengely marógép összehangolt munkájával nyolcvan láb hajóhosszig vagyunk képesek minimális eltéréssel testeket faragni. A gyártás körülményei lehetővé teszik, hogy pontosan kiszámolhassuk az új hajó jellemzőit, miközben a leendő tulajdonosnak megadjuk a lehetőséget a hajóbelső egyedi kialakítására – és ez alatt a költségeket alacsonyan tartjuk. Egy Hanse jacht belseje körülbelül nyolcvan különféle kinézetet ölthet, de ott sem adjuk alább az igényszintet, minden alkatrésznek és elemnek tengerállónak kell lennie. Fentiek okán jól tudunk gazdálkodni az idővel, így határidőre tudjuk szállítani a kész hajót.

 

GARANTÁLT MINŐSÉG – A GYÁRTÓTÓL

Ugyanannyira szeretjük a hajózást, mint a vevőink, ezért már a kezdetektől beleadjuk minden tudásunkat és tapasztalatunkat az építésbe. Az alsó és felső héj minőségbiztosított üzemünkben készül, a terveket az egyik legelismertebb nemzetközi iroda, a Judel / Vrolijk Co. rajzolja meg, beszállítóink (kanapétól, árbocon át, vitorlákig) szintén a legmagasabb minőségben dolgoznak. A konyha és környező terei saját munkatársaink keze munkáját dicsérik. Figyelünk a részletekre, sőt, ellenőrző nyílásokat alakítunk ki, hogy később a tulajdonos is megtehesse ugyanezt.

Megbízhatóságunkat a német Lloyd biztosítótársaság hajóinknak az „A” óceáni kategóriába való sorolásával ismeri el.

 

GYŐZTESEK SZÁMÁRA

Hajónk a nyerő típusoknak készülnek. Az általunk használt ultramodern szintetikus gyanta biztosítja a kis tömeget és a stabilitást a vízen. Semmi sem korlátoz bennünket abban, hogy kiélvezzük a maximális sebességet. Akkor is, ha telepakoljuk a hajót a ruhánkkal, a búvárfelszereléssel, a bocival vagy épp a generátorral. Ráadásul a dizájn nem csak segít a karcsúság elérésében, de a szilárdságot is növeli. A kormánylap szintén légies, ami nagyban köszönhető az alumínium ötvözetnek. Anyaghasználatunk további előnye, hogy a megfelelően kevert gyantáknak hála kisebb a karbantartási igény.

 

A SIKER RECEPTJE

A konfigurátor segítségével bárki próbára tehet bennünket és hajóinkat, hogy azokat a saját képére formálja. De még mielőtt az illető elmerülne a kabinkiosztásokban és szövetválasztásban, hadd szóljunk pár szót a biztonságról: mindig az újdonságokat kutató hajóépítőként azon dolgozunk, hogy a tőlünk kikerülő darabok minden körülmények között megőrizzék irányíthatóságukat és könnyű kezelhetőségüket. Az önváltós fock, a forgatható chartplotter vagy épp a gombnyomásra vízbe hulló horgony mind olyan elemek, melyek ezt a célt szolgálják. Ilyen előzmények után nyugodt szívvel adjuk át a kormány.

Jó utat, jó szelet!